2012. szeptember 17., hétfő

Baggio - első rész

Eljött az ideje, hogy bemutassam végre Baggiót, ahol most már tényleg úgy érezzük, otthonra találtunk.

Baggiót a kelták alapították, az i.e. III. században foglalták el a rómaiak. Ekkor itt őrtornyot emeltek, mely a Novara felé vezető utat biztosította. Ezt követően a települést feldúlták a barbárok, majd az i.sz. IX. sz.-ban helyreállították azt, és a valahai, teljesen lerombolt őrtorony helyén építették fel a Sant'Apollinare-nak ajánlott templomot és harangtornyot (ez ma Európa legmagasabb harangtornyainak egyike a maga 61 méterével). Baggio fénykorát a IX. és a XII. sz. között élte, amikor a da Baggio család virágzó politikai és katonai központtá tette. Anselmo da Baggio (akiről a házunk mögötti, a játszótér mellett elvezető utca van elnevezve) a XI. sz.-ban II. Sándor néven lett pápa.


a Sant'Apollinare templom a harangtoronnyal

A XV. sz.-ban Baggio fontos mezőgazdasági központ lett, az eperfákon selyemhernyókat tenyésztettek.
A XX. sz. elején Baggio lakossága jelentősen megnőtt; Milánóból egyre több munkás költözött ki ide, ahol a házak és a telkek a városhoz képest jóval olcsóbbak voltak. 1861-ben Bagiónak még csak 1251 lakosa volt; 1921-ben már több, mint 6100.
1923-ban Baggiót Milánóhoz csatolták; közigazgatásilag mindmáig a városhoz tartozik, de az utcáit belengő nyugalom régi időkbe vezeti vissza az itt élőket, mintha Baggio még ma is külön kis sziget lenne.





Baggio, Milánó 7-es zónájában (pontosan a 7-es szám és a tőle balra elszűkülő kis rész között)

Baggióban is, mint mindenfelé a környéken, sok a cascina. Ezek közül a leghíresebb a Cascina Linterno, amely először a XII. sz.-ban szerepel az okiratokban, és amit a XVI. sz.-ig Ad Infernumnak neveztek. Eredetileg a johanniták vagy a templomosok közösségéé volt, máig leghíresebb lakója azonban Petrarca volt, aki 1353-tól 1361-ig lakott itt. Petrarca négy milánói lakóhelye közül ez az egyetlen, amely ma is áll.


fotó: innen

A Casina Linterno Baráti Kör csodás programokat szervez, amihez gyakran használják a cascinát körülölelő park területét (erről a parkról egy külön bejegyzésben még írok); a szabad téri koncerteken kívül idén nyáron hullócsillagnézésen és a szentjánosbogár-rajzás alkalmával voltunk a vendégeik. Fontos műemlék még az utcánk végében álló "régi templom" (ennek a neve is Sant'Apollinare, az egyszerűség kedvéért), amelynek harangtornya a XII. (más források szerint egyenesen a IX.) században épült.


fotó: innen

A helyi könyvtár (mely szintén egy park közepén áll) Milánó egyik legjobban felszerelt könyvtárának számít, és gyakran rendez érdekes programokat gyerekeknek. A helyi önkéntes szervezetek nagy számban vannak jelen és kiemelkedően aktívak. Október harmadik hétvégéje hagyományosan a baggiói vásár ideje, amikor a kirakodóvásár és sok más helyi program mellett immár mintegy 400 éve szamárfuttatásra is sor kerül (az állatvédők méltatlankodása ellenére).

Videók Baggióról:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése