VKF 43.

Nyáron mindig kicsit visszaesett a forgalom a csokiboltban. Sokan elutaztak nyaralni, mások inkább a fagyit választották a csoki helyett. Még jó, hogy ez volt az esküvők dömpingjének időszaka, mert legalább a köszönőajándékként készült minidobozokból származó bevétel fenntartotta az üzletet. Ilyenkor kevesebb munkaórát kaptam én is, így 2007-ben a nyári időszakban másodállás után néztem. Szerencsére tudtam, kihez forduljak, mert egy ideje már csábítgattak egy házi jellegű ételeket árusító üzletbe.

A Butler's Pantry családi vállalkozásként indult Írországban 1987-ben. Mára 9 üzletük van, és további terjeszkedésre készülnek. Évről-évre számos díjat nyernek, és megjelent egy szakácskönyv is az üzletlánc alapítójának, Eileen Bergin-nek a tollából. Hálistennek pont akkoriban, amikor Fabióval összeházasodtunk, így aztán amit nem hagyott megvenni a könyvesboltban (mondván, hogy már így is túl sok szakácskönyvem van - csak egy pasi mondhat ilyen hülyeseget; bezzeg milyen lelkesen nyúlta le a Jamie Oliver-kötetet, amikor két hónapig magára kellett főznie), szóval azt szerencsére megkaptam nászajándékba a csapattól. Ennek köszönhetitek, hogy most be tudom mutatni Eileen mandulafagyiját a 43. VKF alkalmából.

Hozzávalók:

50 g cukor (én barnacukorral készítettem)2 evőkanál víz

50 g mandula (a belső héjával együtt)

A cukrot és a vizet egy serpenyőben összemelegítjük. Amikor a cukor elolvadt, beletesszük a mandulát, és keverés nélkül, csak rázogatva hagyjuk, hogy aranybarnára piruljon. Olajozott tepsibe vagy sütőpapírra borítjuk, és hagyjuk megszilárdulni, majd sodrófával apróra törjük vagy aprítógépben ledaráljuk.

4 tojás

110 g porcukor (én kristálycukorral csináltam, de az itteni nagyon finomra van darálva)

300 ml tejszín

A tojásfehérjéket elválasztjuk a sárgáktól, ez utóbbiakat felverjük, aztán külön tálban kemény habbá verjük a fehérjéket, majd kanalanként hozzákeverjük a cukrot. Végül hozzáadjuk a felvert cukros fehérjéhez a tojássárgákat és a tejszínt. Két órára mélyhűtőbe tesszük, majd hozzákeverjük a mandulát, és újrahűtjük, amíg szükséges.

Azóta készült nálunk kávés, sima tejszínes és szamócás változat is, de tényleg talán a mandulás a legfinomabb...

Vándorszombat 7. - láblógatva

Milánón kívül, kicsivel Vigevano előtt álltunk meg a Ticino folyónál. Napoztunk, vízbe gázoltunk, a köves partot szinte pusztára taroltuk, annyi kavicsot hajigáltunk a vízbe, és egész délután a szitakötőket bámultuk.

Itthon utánanéztem: sávos szitakötők (Calopteryx splendens) hordáit láttuk. Sikerült közelről megörökíteni egy hímet és egy nőstényt is, bár először azt hittük, két külön faj, csak a történtekből jöttünk rá, hogy nem így van.

Ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy egy csapat kék szitakötő üldöz egy zöldet. Eszeveszetten cikáztak ide-oda nagyon sokáig, majd a zöld egy pillanatra lebukott a víz alá egy hínár mentén, és amikor újra felbukkant, lecsapott rá egy kék szitakötő. Felemelte a levegőbe, és kivitte a partra egy napsütötte kőre. Ott aztán egybefonódtak.

Még többször végignézhettük a jelenetet, ahogy a zöld nőstény megfuttatja a versengő hímeket, hogy a leggyorsabb, legerősebb egyedet válassza ki. Persze a kicsi egyfolytában kérdezett, így lényegében átestünk a felvilágosítás első körén. Ugyan nem méhekkel szemléltettük, de azt hiszem, sikerült megsejtetni valamit...

Igazán szép képek itt láthatók.

Papkávé

"Miután a kávét kitöltötte a csészékbe, Rosalia odavitte mamának és Giulianának, aztán Chiarához és hozzám fordult. Nem hagyta, hogy a nevelőnő közbelépjen; maga akarta megízleltetni velünk az ő papkávéját, ahogy azt kellett. Felemelte a gőzölgő csészét, és öntött egy kis kávét a csészealjba; megfújta, és biztatott, hogy fújjam én is, lassan, hogy szét ne fröccsenjen. Akkor aztán, mintha csak kanál lenne, felém nyújtotta a még gőzölgő, de már nem forró kávéval teli megdöntött csészealjat, az állam alá pedig hímzett szalvétát tartott, nehogy lecsepegtessem magam. Miközben szürcsöltem a fekete folyadékot, feltárulkoztak az egyes összetevők. Felváltva kerekedett felül egyik a másikon és vált külön, egy pillanatnyi tűnékeny diadal erejéig, mielőtt visszaolvadt volna az egyvelegbe; csak néhány korty volt, de finom. Édes, csokoládés és aromás, ez a kívülállóknak soha nem készített kávé összekötötte a mama és Rosalia hét generáció óta Mosè-ban lakó családjának nőtagjait (...).

Évekkel később bátorkodtam elkérni a receptet. Már vékony ajkain ugyanazzal a derűs mosollyal a még mindig szép Rosalia nem mondott se igent, se nemet. Felsorolta a hét összetevőt, és elmondta, hogy a papkávé hosszadalmas készítési módot igényel: két napig kell gyűjteni hozzá a kávézaccot, aztán forralni, állni hagyni, majd újraforralni, utána meg "pihennie kell". Nem adta ide a receptet, de Mosè-ban tartózkodásom hátralevő idejében minden délelőtt hozott nekem egy kávéfőzőnyit. Recept, semmi. Lánya, Antonia évekkel később elmesélte, hogy anyja, noha falta a vallásos könyveket és folyóiratokat, nagyon ritkán írt; az összes receptjét fejből tudta, és attól tartott, nem tudná híven lejegyezni őket. Antonia és most már Chiara is ugyanúgy készítik, ahogyan ő. Mégis, az ő papkávéjuk, jóllehet kiváló, nem ugyanolyan - hiányzik belőle Rosalia varázslata."

(A papkávé neve onnan ered, hogy a vidéki birtokra kiszálló papnak mise után ezt az italt szolgálták fel Mosè-ban.)

Hozzávalók (a könyvbeli receptet írom le; én minden hozzávalót lefeleztem, így egy tejesbögrényi adagot kaptam):

3-4 adag zacc (3-4 személyes kávéfőzőből)

egy teáscsészényi maradék kávé

4-5 evőkanál őrölt kávé

bő 1 l víz

1 rúd fahéj

1 maroknyi szegfűszeg (kb. 40 darab) (csak szegfűborsom volt itthon)

4-5 evőkanál cukor

2 evőkanál kakaópor

1 csomag vaníliáscukor

A zaccot, az őrölt kávét, a csészényi kávét, a vizet, a fahéjat és a szegfűszeget összeöntjük és közepes lángon 15-20 percig főzzük, amíg a folyadék sötét és eléggé sűrű nem lesz.

A tűzről levéve legalább egy órán át állni hagyjuk, aztán leszűrjük, és a fahéjat, a szegfűszeget, valamint a zacc nagy részét kidobjuk.

Ugyanabban az edényben visszatesszük a tűzre a kávét, hozzáadjuk a vaníliáscukrot, a kakaóport és a cukrot, és közepes lángon kb. 10 percig főzzük. 5 perc forrás után megkóstoljuk, kell- e még hozzá kakaó vagy cukor. Jól elkeverjük és felszolgáljuk. (Újramelegíthető, ilyenkor mindig kavarjuk fel. Hűtőben egy hétig eláll.)

(Idézet Simonetta Agnello Hornby: Un filo d'olio (Egy vékony sugár olaj) című könyvéből. Megjelent kedvenc olasz kiadómnál, a Sellerio editore-nál Palermóban. A gyatra fordítást én követtem el.)

Cukkinigulyás

Olvasgatom a szicíliai könyvet, benne a recepteket. Főznek benne lépten-nyomon. Van néhány recept, ami ugyanazokból az alapanyagokból más-más jellegű fogásokat ír le. Tegnap ezek ihlették a cukkinigulyást. (Fűszerpaprika ugyan nincs benne, de ettől jobb nevet hirtelen nem találtam neki.)

Hozzávalók:

hagyma

fokhagyma

krumpli

cukkini

paradicsom

édeskömény

hús

só, bors, olívaolaj

Mennyiségeket nem írtam, mert szerintem nyugodtan variálhatók.

Két hagymát félfőre vágtam, bőséges olívaolajban megdinszteltem, hozzáaprítottam négy gerezd fokhagymát. Egy kis pörköltnek való marhahús volt itthon, vagy 30 deka, azt kicsire kockázva hozzáadtam a hagymához. Ezen a ponton eltűnődtem, egyem-e meg így, ahogy van. Az illata meggyőző volt, de a többiek is számítottak a vacsorára. Hozzávágtam apróra kockázva négy krumplit, négy cukkinit, hét-nyolc paradicsomot, egy öklömnyi édesköménygumót. Ez utóbbitól nagyon kellemes ízt kap, de kimaradhat, vagy helyette paprikával is finom lehet. Sóztam, borsoztam, kakukkfüvet és majorannát adtam hozzá, aztán vagy fél órán át főztem kis lángon. Jobb, mint ahogy kinéz.

Megyek tovább olvasni...

Lélek, vándorlás 2.

Ezt is Lénárd Sándor írja az Egy nap a láthatatlan házban című könyvében:

"(...)olvasnom kell, legalábbis magyarul... A mi mindennapi magyar szavunkra szükség van. A távol élő „kísérője és kísértője” nélkül elveszett. A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell! Lehetetlen indogermán módon gondolkozni, és magyarul beszélni. A magyar nyelv mértana úgy üt el a többi nyelvé­től, mint Bolyaié Euklidészétől. Magyarra mindent le lehet fordítani, magyarról úgyszólván semmit. A magyart - ez félelmetes - el is lehet felejteni!

A magyar nagyon más, mint a többi európai nyelv... Az olaszt már Dante bebalzsamozta. (Csak a tájszólásai élnek.) Ha ma Lampedusa hercege el akar mondani egy történetet, nem szabad azokat a szavakat használnia, melyeket szereplői mondtak. Elő kell vennie a tiszteletre méltó nyelvereklyét, mindent át kell költenie. A német halva született. Luther Márton a nyomdászok részére találta ki. Javítani alig lehetett rajta, rontani igen. Norvégiának három hivatalos nyelve van, de mindenki úgy keveri őket házi nyelvével, ahogy jónak látja. A ma­gyar él, fejlődik, tízmillió ember közös játékszere is... aki egy szóval gazdagítja, halhatatlan lesz. Nincs év, hogy ne hozna szótermést. Egy nyelvész barátom azt állítja, és elhiszem neki: a kivándoroltak leveléből pontosan megállapítja, ki mikor lépett ki; írásaikban halott szavak vannak, az egykori beszéd fosszilis maradványai; mint a geológus ezekből állapítja meg a réteg korát.

(...)

Könyvtáram úgy indult, mint minden vándor magyaré: Ady-val és az Ínyesmester szakácskönyvével. Ezeket vettem. Varázslók, tündérek, jóakaratú emberek küldték a többit."

Íme az én tündéreim és jóakaróim:

Ezekkel indultam el otthonról februárban (meg még vagy 30 doboznyival, csak ezek voltak a még olvasatlanok, amiket nagynéném szállított):

Zsuzsa barátnőm hozta az utánpótlást júniusban (sajnos már mindet elolvastam, pedig be akartam osztani, de nem tudtam ellenállni):

Ez postán érkezett Mammkától, és nagyon meghatott (ezúton is szívből köszönöm):

Ezt pedig hétvégén kaptam Fabiótól (elmentünk egy játszóházzal kibővített könyvesboltba, ahol mindenki választhatott magának egy könyvet, kivéve a kicsit, aki két kirakót is kapott a könyve mellé):

Amikor rátaláltam, rögtön tudtam, hogy ez az én könyvem: az ötvenes évek vidéki Szicíliájáról szól, régi fotókkal és családi receptekkel. Olyasmi, amit én írnék, ha tudnék írni.

Csillámok 4.

Szépen haladunk a szobatisztasággal, már csak akkor viszünk "felszerelést", ha elmegyünk valahová.

Olvassuk a Hamupipőkét; lassan kívülről tudja, így néha átveszi a szót. Ott tartunk, amikor a tündér figyelmezteti Hamupipőkét, hogy csak éjfélig maradhat a bálban.

én: - ...és a tündér azt mondta neki: "Érezd jól magad! De el ne felejtsd..."

ő:- ...hogy nincs rajtad pelus!

Vándorszombat 6.

Itt van kedves barátnőm; elsős korunk óta ismerjük egymást. Mentünk volna kirándulni ma, de zuhog az eső, így csak egy régebbi kirándulásról pótolom az elmaradt beszámolót. Valójában vándorvasárnap volt, Parma után másnap Vigevanóba vittük anyát. A hatvanezres lakosú város főtere a XV. század végén épült, mindössze két év alatt, abban az évtizedben, amikor Leonardo Da Vinci volt Ludovico il Moro herceg építésze. Nincs rá semmilyen írásos bizonyíték, hogy bármi köze lenne a térhez, a tornyot például egészen biztosan Bramante tervezte, de elképzelhető, hogy a véleményét kikérték az építkezés során.

A városban éppen sörfesztivál volt, valamint egy multimédiás kiállítás Leonardo Utolsó vacsorájáról A tizenharmadik tanú címmel. Találtunk továbbá egy boltot, ahol libából készült finomságokat árusítanak (például libaszalámit!), és kóstolásra is van lehetőség. Ide mindenképpen jövünk még...

a sörfesztivál a hercegi palota fedett kocsibejárójában kapott helyett

a "lóparkolóban" (ahol a vendégek és a herceg szolgálatában álló lovagok hagyhatták lovaikat) fényúton jártunk