(
kép innen)
Margueite Patten a brit Élelmezésügyi Minisztériumnál dolgozott a második világháború alatt. Feladata az volt, hogy a nőket tanácsokkal segítse abban, hogyan táplálják a szűkös élelmiszerellátás idején mégis egészségesen családjukat. A háborús évek emlékének szentelt szakácskönyveit lapozgattam az utóbbi pár napban.
Így tudtam meg, hogyan készül a tojás nélküli majonéz (krumpliból), a vaj helyett kenyérre kenhető cukros almakrém, vagy hogy a süteményekbe az apróra vágott mogyoró helyett nyugodtan használható száraz kenyérmorzsa, a különbség fel sem fog tűnni (hmmm...).
Persze eme találékonyságra az élelmiszerkészletek szűkössége vezette a briteket (akik még így is hihetetlenül szerencsések voltak, hiszen Európa több országában éheztek az emberek). A jegyrendszert Nagy-Britanniában 1940 januárjában vezették be, és 1954 júniusáig a brit háziasszonyok a következő élelmiszerekhez csak korlátozott mennyiségben juthattak hozzá:
1940. január - húsos szalonna (bacon), sonka, cukor, vaj (a cukor 13 évig, a vaj 14 évig volt korlátozás alatt)
1940. március - hús (14 évig)
1940. július - tea (12 évig), margarin, zsír, sajt (ezek 14 évig)
1941. március - dzsem, lekvár (7 évig)
1941. június - tojás (12 évig)
1941. november - tej
1942. július - a végső csapás: édességek (11 évig)
(
kép innen)
(Íme néhány élelmiszerből járó heti fejadag, hogy képet alkothassunk: heti 100g húsos szalonna vagy sonka, 50g vaj, 50g sajt, 100g margarin, 100g zsír, 1,8l tej, 225g cukor, 1db tojás, 50g tea; kéthavonta 450g befőtt, havonta 350g édesség.)
Bővebben volt ellenben tejpor, tojáspor, kenyér és liszt (bár ez sem a legjobb minőségű), hal, gyümölcs és rengeteg zöldség. Ez utóbbi talán köszönhető a brit kormány kampányának is. A jelszó ez volt: "Áss a győzelemért!" (Dig for Victory), és sokhelyütt zöldségek nőttek a rózsabokrok között, de voltak, akik inkább felszámolták a virágoskertjüket, hogy több helyük legyen a vetemények számára.
Az Élelmezésügyi Minisztérium rengeteg tanáccsal látta el a lakosságot. 1940-ben az újságokban rövidke cikkek jelentek meg bekeretezve heti rendszerességgel Étel-tények címmel; hétköznap reggelente pedig a BBC Konyhafront című rádióműsorából kaphattak ötleteket a háziasszonyok.
(
kép innen)
A szomszédok összejártak főzni, hogy több család étele készülhessen egy tűzhelyen - így tüzelőanyagot takarítottak meg a nemzetnek. A vaj és a margarin csomagolópapírját újrahasznosították sütőpapírként - így papírt takarítottak meg az országnak. Az igazán bölcs háziasszonyok a főzés után visszamaradt zsiradékot összegyűjtötték és megtisztították - így élelmiszert takarítottak meg Nagy-Britanniának.
1947-ben a szűkös fejadagok emelése érdekében a brit kormány lóhús importálását tervezte, ám az ötletet a célközönség nem fogadta lelkesen, s végül nem is lett belőle semmi. 1950-ben viszont késsel-villával vonult fel a lakosság galambot enni, amikor a frissen elvetett gabonát dézsmáló, elszaporodott madarak a létfontosságú termést fenyegették. Azt megelőzően, 1946-ban pedig egyenesen bálnára fanyalodtak a britek. Bár a nyers bálnahús rém büdös volt, állítólag főzés után a penetráns szag eltűnt. Az Egészségügyi Minisztérium bálnahúsról kiadott tájékoztató füzete szerint "bár a nyers hús kevéssé tetszetős, és nem a legfinomabb grillezve vagy egyben főzve, a legtöbben meg sem tudják különböztetni a marhaszelettől, ha főzés előtt felszeleteljük vagy erősen fűszerezzük".
A bálnahús elkészítéséhez a Minisztérium recepteket is közölt, többek között a magyar gulyásét. Aggodalomra azonban semmi ok: ha nem jutnánk elég bálnahúshoz, az illetékesek szerint készülhet a gulyás fele-fele arányban bálnából és sertésből, marhából vagy bárányból, de ha minden kötél szakad, akár bálna nélkül is.
Mert az igazán bölcs háziasszony ma már bálnát takarít meg az unokáinak.
(
kép innen)